A múlt tanulságai
Miért fontos ismerned a múltat? A kereskedés és a kapzsiság egy idősek az emberiséggel. Elképesztő bele gondolni, hogy már a Római birodalom korában is kifinomult pénzpiacok működtek. Ugyanúgy voltak pénzváltók, ahol indiai, afrikai vagy egyéb népek érméit lehetett római dénárokra váltani, akárcsak a mai modern társadalomban, működtek már bankok, melyek kölcsönt biztosítottak, és nagy mennyiségű aranyat lehetett utalni váltók segítségével. Az arany szállítása helyett, adtak egy okiratot, amit máshol bemutatva fel lehetett venni az aranyat. Természetesen egy kis díjazás fejében. Működött a mai tőzsdéhez hasonló fórum is, ahol árukkal és pénzügyi eszközökkel is kereskedtek.
Az állam sok munkát magánembereknek adott ki, például templomok építését, az adók beszedését, a katonák felfegyverzését... stb. Ezekre a feladatokra pedig társaságok alakultak, amelyek a mai cégekhez voltak hasonlóak. Ezeknek a "cégeknek" a tulajdonjogait, "részvényeit", ugyan úgy szabadon lehetett adni - venni, mint ma. Már ebben a korban, ismert fogalom volt a spekuláció. Működött az áru és érték tőzsde, a pénz és tőke piacok, így megjelentek a nyerészkedők is, akik az árfolyam ingadozáson kívántak meggazdagodni.
Léteztek kockázati tőke befektetők, akik ebben a korban jellemzően kockázatos hajóutakat finanszíroztak. Mivel az expedíciók igen drágák voltak, a bukás kockázata pedig igen nagy, ezért általában több kisbefektető dobta össze ezeknek az expedícióknak a költségét, akik így nem egyetlen útra tették föl a teljes vagyonukat, hanem több útra elosztva, egy "portfóliót" alakítottak ki a különböző hajóutakból, hasonlóan a mai befektetési alapokhoz. Így jutottak el a Rómaiak Kínába és Indiába is.
A múltban, már sok olyan esemény lezajlott, amelyek a mai napig tanulságosak azoknak, akik ismerik ezeket a történeteket. Az okos ember, más kárán tanul... és erre a pénzpiacok történelme, rengeteg lehetőséget kínál. A múlt tanulmányozása, olyan lehetőségeket tár fel előttünk, amelyek hozzájárulnak a pénzügyi tudásunk fejlesztéséhez.
A Dél-tengeri Társaság
Angliában az 1600-as években már virágzott a részvény kereskedés. Összesen 140 tőzsdei céget jegyeztek ekkoriban. A század végén azonban, egy válság következtében ebből a 140 cégből, mindössze 40 maradt életben. A válságot túlélő, két óriáscég, a Kelet-Indiai Társaság és a Bank of Egland, ekkor kezdett szárnyalni. A befektetők pedig keresték a következő nagy lehetőséget.
Ekkor alapították meg, 1711-ben a Dél-tengeri Társaságot. A társaság átvállalt 10 millió fontnyi államadósságot az államtól, amiért cserébe a Spanyol kolóniákkal való kereskedés monopóliumát kapta meg, plusz némi fix kamatot. A Brit államkötvény tulajdonosok, ekkor választhattak, hogy a kötvényüket, tulajdonjogra cserélik, az új és ígéretes társaságból. Az átváltás természetesen némi kockázattal járt, ugyanis ha a cég jól teljesített, akkor a részvények ára felment, ezáltal többet ért egy, a cég által kibocsájtott részvény, mint a kötvény amit átváltottak. Ezen felül az osztalék további bevételt jelentett. Ellenkező esetben viszont, ha a cég rosszul teljesített, a részvények ára esett és rosszabbul járt a befektető, mint a biztonságos államkötvénnyel. Voltak olyan bennfentes személyek, akik már jó előre felvásárolták 55 fontért az államkötvényeket, hogy aztán 100 font névértékű részvényekre váltsák.
Fontos tényező azonban, hogy az újdonsült cég vezetőinek, semmilyen kereskedelmi tapasztalata nem volt. Sok baklövést vétettek a szállítmányozások során, például az ekkoriban virágzó rabszolga kereskedelemben, óriási veszteségek érték a céget, ugyanis tapasztalat híján, túl nagy volt a hajóutak halálozási aránya. Közben egy hajó rakomány gyapjút amit a Veracruzi kikötőben vártak, tévedésből egy másik kikötőbe küldtek, ami ott senkinek sem kellett így ott rohadt meg. Kiválóan értettek azonban a látszathoz. Impozáns iroda házakat béreltek Londonban, luxus bútorokkal berendezve, így a befektetők számára csak az látszódott, milyen jól megy a cég sora. Időközben a Franciákkal való viszony megromlott, ami a kereskedelmet jócskán visszavetette. De ez nem vette el a cégvezetők kedvét, ugyanis óriási volt az érdeklődés, így a cég részvényeinek ára emelkedett, ekkorra már 114 fontot ért egy részvény. Ezért aztán a cég igazgatósága, újabb 1,7 millió fontnyi államadósságot vállalt át az államtól egy újabb monopóliumért cserébe. Ekkor 100 font névértékű állampapírt, 100 font névértékű részvényre lehetett cserélni. Ezzel gyakorlatilag a befektetők máris szert tettek 14% nyereségre. Hatalmas volt az érdeklődés, ezért a cég vezetősége felajánlotta, hogy a cég átveszi a teljes állami adósságot, mely ekkor 31,5 millió font volt. Így felhatalmazták a társaságot, hogy kibocsásson 315 ezer részvényt (31,5 millió / 100). Ekkorra azonban a cég részvényeinek árfolyama már stabilan 100 font felett voltak, így a cég vezetői hamar rájöttek arra, hogy a magasabb értékű részvényekből, kevesebb is elég ahhoz, hogy kifizessék az államadósságot, így 100 font helyett, 150 font névértéken elég 210 ezer részvényt eladniuk. Így tulajdonképpen 3db 100 font névértékű államkötvényért, elég volt 2db 150 font névértékű kötvényt adni. Mivel az engedély 315.000 részvény kibocsájtására volt meg, így a fennmaradd részvényeket is eladták és ezzel profitot tudtak realizálni. A plusz profit pedig további jutalékokat is jelentett a befektetők számára, ami még vonzóbbá tette a cég részvényeit a befektetők számára, így létrejött egy pozitív spirál.
Közben a cég mögöttes értékéről abszolút nincs szó, tehát az egész a spekulációról vagyis árfolyam nyereségről szólt. A cég közben szinte semmilyen tevékenységet nem végzett, illetve erről a befektetők semmit sem tudtak. A látszat meg volt, így mindenki nyugodtan pakolta bele a pénzt. Senkinek sem esett le, hogy tulajdonképpen, valódi bevételről szó sem volt, a befektetők, valójában a saját pénzüket kapták vissza jutalékként. A végén, a részvények árfolyama már 300 font volt, így egyetlen részvényért, 3db 100 font névértékű államkötvénnyel lehetett fizetni. Ez azt jelentette, hogy a kötvényesek minél kedvezőtlenebb arányban kaptak részvényeket a kötvényeikért, annál nagyobb volt a nyereség és annál feljebb ment az árfolyam. Minél feljebb ment az árfolyam, annál kevesebbet kellett adni a kötvényekért. A parlamentben ez már elkezdett gyanús lenni, így többen is javasolni kezdték, hogy fixálni kellene az átváltási arányokat. Ekkorra azonban a többség már a parlamentben is érdekeltté vált a spekulációban, hiszen ők is részvény tulajdonosok voltak, ezért rendre megbuktak ezek a javaslatok. A kancellárok, a képviselők, mind le voltak fizetve céges részvényekkel, így ahelyett, hogy megfékezték volna a növekvő árfolyamokat, inkább gerjesztették azt pozitív hírekkel. Sőt, ahhoz, hogy minél többen tudjanak részvényeket vásárolni, a cég elnöke megengedte, hogy egy részvény árának elég csupán a 20%-át letenni, a többit ráér két havonta törleszteni. Ezzel megvalósult a hitelből való befektetés, amit szaknyelven, tőkeáttételnek nevezzük.
Ez a pozitív spirál az cég részvényeinek értékét az 1720-as évek közepére, 1050 fontig emelte, ami óriási befektetési hangulatot teremtett és megjelentek a piacon további cégek, akik hasonlóan a Dél-Temgeri Társasághoz, szerettek volna meggazdagodni. Ezért aztán gombamód kezdtek el szaporodni a konkurens vállalatok, csak 1720-ban 190 új társaságot alapítottak. A konkurensek megjelenése miatt az árfolyam, 1720 augusztusa végére, 850 fontra esett vissza. A cég vezetői érzékelték a súlyos problémát, ezért gyorsan cselekedni kezdtek. A megoldást abban látták, hogy a sok kis konkurenciát ellehetetlenítik. Ha az emberek nem tudnak másba fektetni, akkor majd ismét elkezdik az ő részvényeiket vásárolni. Ennek érdekében, a parlamenti kapcsolatok révén, új intézkedéseket vezettettek be. Elérték, hogy a parlament jóváhagyása nélkül, ne lehessen új céget alapítani, valamint a már meglévő cégek is csak azzal a tevékenységgel foglalkozhassanak, amit az alapító okiratban megjelöltek. Mivel akkoriban ez még egyáltalán nem számított, így sok cég úgy jött létre, hogy valójában nem is végeztek valódi tevékenységet, ezért ezután az intézkedés után, sok cég kénytelen volt beszüntetni tevékenységét. Végül, egy bravúros bejelentést tettek, 30%-os osztalékot ígértek, valamint garantálták a következő 12 évre, az 50%-os névértékre vetített osztalékot. Valójában a cégnek azonban közel sem volt ennyi pénze, ezért újabb részvény kibocsájtást szerveztek, ahol már csak 10%-ot kellett előre letenni, a többit pedig hitelre kapták meg a vásárlók. A cég továbbra sem folytatott valódi tevékenységet, vagy csupán elenyésző mennyiségben, a bennfentesek pedig szépen csendben elkezdték eladogatni a papírjaikat.
Az ekkorra életbe lépett parlamenti rendelet hatására, a kis cégek részvényei meredeken zuhanni kezdtek, ezért ezek a cégek kénytelen voltak beszüntetni tevékenységüket, és sajnos azok a cégek is áldozatul estek, akik egyébként jól működő tevékenységet végeztek. Ezért aztán a spekulánsok, akik hitelből vettek részvényeket, kénytelenek voltak valahonnan pénzhez jutni, így a Dél-Tengeri Társaság részvényeit is elkezdték eladni. A sok eladás hatására, a Dél-Tengeri Társaság részvényei is meredek esésbe kezdtek, ami a folyamatokat, az ellenkezőjére fordította, negatív spirál kezdődött. Akik az emelkedés idejében, a szép nyereség reményében vásároltak, azok az esés hatására ugyancsak eladásba kezdtek. Sokan hitelből vásároltak részvényeket, ők nem engedhették meg maguknak, hogy az árfolyam egy bizonyos szint alá süllyedjen, ezért ezek a befektetők, még gyorsabb eladásba kezdtek. Amikor részvény árfolyama 600 font alá esett, a cég is elkezdte eladni a részvényeit, amiket hitelekhez tartott fedezetként. Egy hónap múlva már csupán 200 font körül volt az árfolyam. Zavargások törtek ki, a lakosság bűnbakokat kezdett keresni. Sok politikust kirúgtak és bebörtönöztek, a vezetők vagyonát elkobozták.
Érdekesség, hogy számos nagy alak között, Sir Isaac Newton is befektetett a Dél-Tengeri Társaság részvényeibe, aminek következtében a végén ő is hatalmas veszteséget szenvedett el, nagyjából 20.000 fontot bukott, ami akkoriban egy igen szép összeg volt. Rajta kívül még számos nagy befektető, és bank, még az ekkor óriásnak számító Bank of England igazgatója is áldozatul esett, és elvesztette minden vagyonát. Így zárult tehát az 1700-as évek egyik legnagyobb buborékja.
Ebből a történetből, számos tanulság ma is igaz. Az emberek nagy tömegekben is képesek pusztán a hit alapján dönteni, a kapzsiság, az érzelmeink eltorzíthatják a valóságot. Nem csak magánszemélyek, hanem nagy bankok és szakértők is áldozatul eshetnek egyes eseményeknek. Korábbi, jónak bizonyuló befektetések elhitetik az emberekkel, hogy csak nyerhetnek, nem foglalkozva a racionális értékeléssel.
Ha érdekel egy másik érdekes és hasonló történet, ami szintén hozzásegít ahhoz, hogy jobb befektetővé válj, olvasd el a vasút és vasúttársaságok kialakulásának történetét.