A magánnyugdíjpénztárak államosításának története

Azok akik 1998 és 2011 között aktív munkavállalók voltak, bizonyára emlékeznek Magyarország egyik legnagyobb felháborodást keltő eseményére, a magánnyugdíjpénztárak államosítására, mely igen nagy port kavart és heves érzelmeket váltott ki a médiában és az emberek körében egyaránt. Ez az esemény alapjaiban rendítette meg az államba és a nyugdíj célú megtakarításokba vetett bizalmat, melyet azóta is sokan emlegetnek... "fölösleges minden nyugdíj célú megtakarítás, hiszen az állam úgy is lenyúlja". Ez a történet azonban nem pusztán fekete és fehér, és számos tévhit terjeng ezzel kapcsolatban, ezt próbálom most kicsit tisztába tenni.

Az előzmények

Az 1989-es rendszerváltás és gazdasági mélypont után a Horn kormány úgy látta, hogy a demográfiai változásoknak köszönhetően, átfogó nyugdíjreformokra van szükség, mivel az aktív munkavállalók száma jelentősen csökkent, a nyugdíjasoké pedig megnőtt. Ez azt jelentette, hogy kevesebb nyugdíjjárulék befizetésből, több nyugdíjat kellett volna kifizetnie az államnak.

1994-ben számos környező országban 3 pilléres nyugdíj rendszer működött, melynek célja, hogy az időskori megélhetés ne csak egy lábon álljon, hanem több tartó oszlopa legyen, így biztosítva a stabilabb időskori megélhetést. 

Ez a három tartópillér:

1. Az állami felosztó - kirovó rendszer (ami jelenleg is érvényben van)

2. A magánnyugdíjpénztár 

3. És az adókedvezménnyel is támogatott önkéntes nyugdíjpénztár

Ezt szerették volna Magyarországon is bevezetni, ezért meg is kezdték ennek a rendszernek a megvalósítását, melynek első lépéseként 1998-ban bevezették a magánnyugdíjpénztárakat, mint második pillér, majd kötelezővé tették minden pályakezdő számára a belépést.

A magánnyugdíjpénztárak működési elve

A magánnyugdíjpénztárak egyik nagyon fontos tulajdonsága, hogy ez nem az állami nyugdíj mellett jött létre, hanem részben helyette, tehát nem új befizetések történtek, hanem az állami nyugdíjjárulékok egy része került ide átvezetésre. Ez egy nagyon is fontos tényezője a magánnyugdíjpénztáraknak, mely a velük kapcsolatos tévhitek egyik alapja.

1998-ban a bruttó fizetésünk 7%-a volt a munkavállalói nyugdíjjárulék, ebből a 7%-ból ment 6% a magánnyugdíjpénztári számlára, 1% pedig az államkasszába, majd ez az érték 2011-re 9,5%-ra nőtt, melyből 8% ment a magánnyugdíj számlára és 1,5% az államkasszába.

Emellett ott volt még a munkáltatói nyugdíjjárulék ami 1998-ban és 2011-ben is 24% volt (ez jelenleg a 13%-os szochóban van benne). Ez azért fontos, mert ez a 24%-os munkáltatói járulék teljes mértékben az államkasszába került, és ez tette volna lehetővé azt, hogy a nyugdíjrendszer második pillére lehessen. A tervek szerint így a teljes nyugdíj nagy részét (75%-át) az állami nyugdíj adta volna, a maradékot (25%-ot) pedig a magánnyugdíjpénztári számlákból finanszírozták volna. 

Összességében tehát a magánnyugdíj számlákon gyűlő pénzek valójában nem a "mi saját pénzünk" volt, hanem az amúgy is levont nyugdíjjárulék egy részét csoportosították át ide, és ezt a járulékot vezették névre szólóan. A magánnyugdíj számláknak volt azonban egy olyan sajátossága, hogy az ide elkülönített járulékot, korlátozott mértékben ugyan (maximum a bruttó járulék kifizetésre kötelezett bér 2%-ának megfelelő értékben), de lehetőség volt egyéni befizetéssel kiegészíteni, így önkéntes alapon is növelni a megtakarításunk összegét. Ez adta a tévhitek másik részét, ugyanis sokan azt hitték, hogy az állam a magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével ezt a pénzt is "lenyúlta". Ez azonban nem így történt.

Az új rendszer hibái

A magánnyugdíjpénztárak és az állami nyugdíjrendszer együttes fenntartása rendkívül megterhelte az államkasszát, egyre jobban azt lehetett látni, hogy ha továbbra is két pilléren marad a nyugdíjrendszer, akkor egyik pillér sem fog állva maradni. Ezért aztán 2001-ben a magánnyugdíjpénztári rendszer felülvizsgálatára volt szükség, ami több területen sem hozta a várt eredményt.

• A vártnál alacsonyabb mértékű lett a vagyongyarapodás, aminek két oka is volt. Az egyik, a tőzsde tartós visszaesése, a másik pedig a magas költségek.
• Ezen felül a magánnyugdíjpénztári befizetések miatt, az állami költségvetésből kieső összeg 2001-ben 81,3 milliárd forint volt, ami 2009-re 354,1 milliárd forintra duzzadt, amit igencsak megérzett a gazdaság.

Ebből kifolyólag a magánnyugdíjpénztári számlákon összegyűlő pénz önmagában nem volt elég senki számára egy élhető nyugdíjhoz, viszont az állami nyugdíjakat egyre nehezebb volt kifizetni a magánnyugdíjpénztárak részére elvont nyugdíjjárulékok miatt. Ráadásul további problémákat vetett fel a társadalom túlzott elöregedése, így a nyugdíjkérdés egyre égetőbbé vált. Emiatt szükség volt egy újabb reformra, amelyet egyre inkább sürgetett a fokozódó államháztartási hiány, illetve az EU és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) hiteleinek visszafizetési kötelezettsége.

A magánnyugdíjpénztárak felszámolásának menete 

Látva a több pilléres rendszer hibáit, az állam megkezdte a magánnyugdíjpénztárak fokozatos felszámolását, és a nyugdíjrendszer visszaállítását egy fő pillérre. Ennek első lépése volt, hogy 2010-ben az állam, felfüggesztette a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, és elkezdték kidolgozni az emberek, állami nyugdíjrendszerbe visszaterelésének törvényi feltételeit. 

Innentől kezdve tehát a korábban említett 8%-os állami magánnyugdíjpénztári jóváírás megszűnt, és minden nyugdíjjárulék újra az állami, közös kasszába vándorolt, ami havonta 30 milliárd forinttal növelte annak bevételét.

Ezután a magánnyugdíjpénztári tagok dönthettek arról, hogy visszatérnek az állami nyugdíjrendszerhez, vagy megtartják magánnyugdíjpénztári számlájukat.

Annak aki az állami nyugdíjrendszer mellett döntött, az 1998 - 2010 között (tehát 12 évnyi) felhalmozott magánnyugdíjpénztári járulékai, átkerültek az állami nyugdíjrendszerbe, ugyanakkor a kiegészítő befizetéseket (függetlenül attól, hogy saját adózott jövedelemből vagy cafeteria elemként munkáltatói extra befizetésből került befizetésre), valamint az addig felhalmozott reálhozamot, adómentesen visszakapták. Tehát ezeket az állam nem "nyúlta le", nem is tehette, hiszen jogilag kizárólag a járulékok felett volt döntési joga. 

Ezzel szemben azok a munkavállalók, akik maradtak a magánnyugdíjpénztárnál, megtarthatták az addig átcsoportosított nyugdíjjárulékokat, és a teljes számlán lévő egyenleget, viszont további nyugdíjjárulék befizetések nem érkeztek a számlára, vagyis onnantól kezdve, kizárólag önkéntes befizetéssel növelhették magánnyugdíjpénztári megtakarításaikat. Ezen felül a maradás mellett döntők, szintén jogosultak állami nyugdíjra (hiszen 2011-től újra az államkasszába kerültek a nyugdíjjárulékok), azonban az állami nyugdíjnak csak 70-80%-át kaphatják meg, mivel a 12 évnyi nyugdíjjárulék a magánnyugdíjpénztári számlán maradt.  

A magánnyugdíjpénztári tagok létszáma 2010-ben meghaladta a 3 millió főt, a teljes vagyon pedig a 3000 milliárd forintot. 2011 január 31-e után, a magánnyugdíjpénztári tagok 97%-a döntött úgy, hogy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, így ez a 3000 milliárd forint átvándorolt az állami nyugdíjkasszába, jelentősen csökkentve az államháztartási hiányt. Mindezek mellett a magánnyugdíjpénztári számlákon összegyűlt nyugdíjjárulékok az államadósság csökkentésére is jelentős hatást gyakoroltak, ugyanis a pénztárak ennek a 3000 milliárd forintnak csaknem 50%-át (közel 1400 milliárd forintot), állampapírban tartották. A magánnyugdíjpénztárak államosításával, ezek az állampapírok visszakerültek az állam kezébe, amivel gyakorlatilag megszűnt a visszafizetési kötelezettsége. Összefoglalva, a magánnyugdíjpénztárak államosításával, csökkent az államháztartási hiány és az államadósság is.

Összefoglaló

Összességében tehát az állam nem "nyúlta" le a megtakarításainkat, csupán az egyébként is az államnak járó nyugdíjjárulékokat csoportoította vissza az állami nyugdíj kasszába, az egyénileg teljesített vagy munkáltatói plusz befizetéseket, kamatokkal együtt, pedig mindenki visszakapta. Ha ezt nem teszi meg, a nyugdíjrendszer összeomlását és az államháztartási hiány gyarapodását kockáztatta volna. 

A jelenleg elérhető  nyugdíjtakarékossági lehetőségek (Önkéntes nyugdíjpénztár, Nyugdíjbiztosítás és Nyugdíj előtakarékossági számla), többek között abban különböznek a beolvasztott magánnyugdíjpénztáraktól, hogy ezekbe kizárólag a már leadózott, nettó jövedelmünkből, vagy munkáltatói hozzájárulásokból fizetjük be a megtakarításainkat, amik felett az államnak nincs jogköre, így pontosan ugyan annyi esélye van ezek "lenyúlására", mint a bankszámlánkon tartott pénzünk estetén.

Abba, hogy ezek a jelenleg elérhető nyugdíjtakarékossági lehetőségek mennyire hatékonyak, most nem megyek bele, ez egy másik téma, de azt egyertelműen kijelenthető, hogy egyáltalán nem fölösleges a nyugdíj célú megtakarítás, sőt, figyelembe véve, hogy a nyugdíjrendszer továbbra is jelentős fenyegetettség alatt ál (javarész az elöregedő társadalomnak köszönhetően), kiemelkedő fontossággal bír.